Zsigovits Norbert idén ősszel négy futamon is rajthoz fog állni az AMA Endurocross-bajnokságban.
A csákánydoroszlói motorversenyző a közösségi médián jelentette be a nagy hírt, hogy az amerikai Superenduro bajnokság négy fordulóján is rajthoz áll. Nagy út előtt áll a fiatal versenyző, hiszen egy hónapon keresztül utazik versenyről versenyre Amerika államaiban. Zsigovits elárulta, hogy nem egyedül fog utazni a versenyekre, hanem gyerekkori jó barátja és videósa, Sulyok István is elkíséri a versenyekre, és rengeteg tartalmat tesznek majd közzé a 24 éves pilóta platformjain. A magyar versenyző saját csapatával, a Ride Hard Motorsporttal indul útnak.
„Minden motoros álma, hogy egyszer az USA-ban motorozzon. Én is régóta álmodozom róla, és tervezgetem, de most éreztem azt, hogy kész vagyok rá. Idén felkészülésként és tapasztalatgyűjtésként indulok a versenyeken, hiszen ezután rögtön indul a világbajnokság, ahol csúcsformába szeretnék kerülni. Ezért volt fontos számomra, hogy induljak a tengerentúlon induljak” – mondta Zsigovits.