Billy Bolt varázsolt az MVM Dome-ban! A háromszoros világbajnok brit 13 ezer őrjöngő néző előtt mindhárom futamot megnyerte a Prestige kategóriában a Superenduro GP of Hungary-n. A legnagyobb tapsot rajta kívül a két magyar versenyző, Szőke Márk és Liszka Roland kapta.
Ötből öt – ez Billy Bolt mérlege az idei superenduro-világbajnokságon. A zseniális brit motoros térdsérüléssel érkezett meg a budapesti futamra (sőt, már az előzőn is így versenyzett), ám ha húzta is a lábát séta közben, amikor felült a Husqvarnára, mintha elszállt volna minden fájdalma.
Billy Bolt az első futamot úgy nyerte meg, hogy egyszer elesett (összeakadt az egyik lekörözött versenyzővel), a másodikat úgy, hogy a mezőny végéről indult (ez volt a fordított rajtrácsos verseny), a harmadikat pedig úgy, hogy három kanyar után az élre állt, és attól kezdve senki a nyomába se ért. Erre mondják, hogy tökéletes verseny.
„A pálya remek volt, a stadion majdnem teljesen megtelt emberekkel, akik remek hangulatot teremtettek, én pedig húztam a gázt, ahogy tudtam. Azért most majd rám fér egy kis pihenés és regenerálódás…” – mondta Bolt.
Legfőbb riválisa, a honfitárs Jonathan Walker számára egyáltalán nem úgy alakult a verseny, ahogy elképzelte. Többször is elesett, a második futamban háromszor-négyszer, szóval rémálom volt az egész, ami után elég nehéz volt újra felvenni a ritmust. A második helye nyilván így is megvolt, de ez sovány vigaszt jelentett számára, hiszen ő harcolni akart Bolttal.
A Prestige-kategória magyar indulója, Szőke Márk tavaly második lett az Európa-kupában (amivel szinte felrobbantotta az arénát), az idén pedig előrelépett a királykategóriába, amiben nyilván nagyon sokat kell még tanulnia. De futamról futamra gyorsul, rengeteg hasznos tapasztalatot szerzett már eddig is, és hol van még a vége?
„Örülök, hogy hazai közönség előtt versenyezhettem, elképesztő volt a hangulat, mint a magyar versenyen mindig. Ebben a kategóriában tényleg a világ legjobbjai motoroznak, úgyhogy folyamatos a daráló, ami nagyon fárasztó. Ez az oka annak, hogy bár a verseny eleje mindig nagyon jól ment, a második felére elfáradtam. Egy kicsit olyan ez, mint a gladiátorharc, hogy bedobnak minket az arénába, aztán élet vagy halál. A pálya egyébként nagyon tetszett, annak ellenére, hogy nagyon nehéz volt” – mondta Szőke.
A junior kategóriában Liszka Roland a harmadik futamban közel állt a második helyhez, ám többen is összeakadtak előtte a lekörözöttek közül, és nem tudta elkerülni őket. Az ötödik helyen végzett, ami csalódást jelentett a számára. „Nagyon szerettem volna az utolsó futamon dobogóra állni, sokáig tartottam is a második helyet, de a sorozatos bukások megpecsételték a sorsomat – mondta a verseny végén. – Úgy érzem, mindent megtettem, de ez most ennyire volt elég.”
A superenduro-mezőny állandó tagja Zsigovits Norbert is, ám ő ezúttal kézsérülése miatt sajnos csak nézőként (és olykor helyszíni szakértőként) követte végig az eseményeket – a lelkes szurkolókat látva a szíve alighanem jobban fájt, mint a keze.
Az vigasztalhatja, hogy lesz még alkalma megmutatni magát a hazai közönség előtt, hiszen a verseny végén bejelentették: 2025. február 8-án a superenduro-világbajnokság mezőnye újra az MVM Dome-ban vendégeskedik.