Szőke márk

Pályafutása

Öt éves kora óta motorozik, első motorját édesapja vásárolta a válogatott labdarúgó Botka Endrétől. Márk saját bevallása szerint már a kezdeti próbálkozásoknál is egészen ügyes volt, de a versenyzésre ekkor még nem gondoltak. A motort később ellopták, a csalódott Márkot pedig egy 50 köbcentis KTM versenymotorral vigasztalta édesapja. Ezzel indult az a motokrossz karrier, amely 18 éven át tartott, és ez idő alatt 13 bajnoki címet szerzett a versenyző.

A támogatók hiánya miatt és tanulmányai folytatásának érdekében 23 évesen enduro-krosszra, aztán enduro szakágra váltott, majd amikor Magyarország is világ- és Európa-bajnoki fordulót rendezett, superenduróban is kipróbálta magát és egy kezdeti kudarc miatt ebben a szakágban folytatta.

„2019-ben az első hazai superenduro verseny már nagyon tetszett, aztán a Papp László Sportarénában az első Magyarországon rendezett Eb-re meghívtak, de már az elején kiestem. Ekkor döntöttem úgy, hogy saját pályát építek Gyálon, és rengeteg edzéssel alaposan felkészülök a következő hazai versenyre” – világított rá Szőke Márk arra, hogy mi áll sikerei hátterében.

A motoros saját bevallása szerint nem annyira tehetséges, mint némely ellenfele, de ezt akarattal és rengeteg munkával kompenzálta. Ha valami nem sikerült, az megacélozta, és még nagyobb elszántsággal edzett sok száz órán át, hogy egy-egy akadálytípust tökéletesen le tudjon küzdeni. A nagy ugratóktól sosem rettent meg, de a köves terep nem tartozott a kedvencei közé. A gyáli pályán ezért ilyen akadályokat épített és fáradhatatlanul gyakorolt.

2022-ben a Superenduro Európa-kupán a szezon végén második helyen végzett, úgy, hogy év közben két fordulóban is diadalmaskodott. Ugyanezen a nyáron Zalaegerszegen az Enduro-világbajnokságon kategóriájában kilencedik lett, összetettben pedig a 13. helyen végzett, ezzel a sportág legjobb magyar eredményét érte el.

Felkészülése során a 2007-ben a Dakar Rallyn 20. helyen ért célba érő Kátai Péter segíti őt. Ifj. Kerner László a fizikai felkészülésben ad tanácsokat Szőke Márknak, aki ezen a téren az ELTE Atlétika edzői szakán folytatott tanulmányait is hasznosítja.

Példaképe édesapja, Szőke János, fáradhatatlanul támogatja az ő és birkózó testvére pályafutását. A két testvér összesen 36 magyar bajnoki címet szerzett.

„Alázatra és tiszteletre nevelt minket, hogy tisztességesen képviseljük hazánkat és a nevünket” – mondja édesapjáról Szőke Márk.

Szőke Márk 2023-ban a Superenduro-világbajnokságon versenyez, ezzel ő az első magyar motoros, aki mindhárom szakágban, a motokrosszban, az enduróban és a superenduróban is világbajnoki futamon indult.

Hírek